Nevem István Csaba, Erdélyben születtem, egy Csíkszentmiklós nevű kis faluban. Édesanyám egyszerű, de odaadó szülőként nevelt, mindenét odaadta, amije volt; az apámról sajnos csak alkohollal kapcsolatos emlékeim vannak, igen agresszív nevelésben részesített. Iskolai pályafutásomat a közeli csíkszeredai szakmunkásképzőben végeztem be. Kisebb csoda, hogy a végére értem, hála az agresszív és igencsak szűk pórázú neveltetésemnek. A város „szabadságába” menekülve telt a három év.

Tanulmányaim befejezése után alig egy évvel, kisebb-nagyobb huzavona után kiszakadtam ebből a közegből, és sokakhoz hasonlóan a szomszédos Magyarország felé vettem az irányt. A jól ismert „jobb megélhetés reménye” cím mögé bújva menekültem, a legvalószínűbb, hogy magam elől… És akkor megismerkedtem a magánnyal. Egy idő után általában szívesebben ültem a szobám félhomályában egy üveg bor társaságában, mintsem haverokkal lógjak.

A zene meghatározó szerepet játszott az életemben, teljes mértékben kihatott a hangulatomra, és megmutatkozott a hangulatváltozásaimban. Azt hiszem, hogy ekkoriban ragadtak magukhoz a dalszövegek drámai szinten. Nem sokkal ezt követően rájöttem, hogy nekem is vannak saját „dalszövegeim”, saját mondanivalóm.

Bejártam Nyugat-Magyarországot, Szlovákiát és Ausztria határ menti vidékeit, és közben menekültem saját, mára már néha életfilozófiává alakult írásaimba bújva, a világom romjai elől… Az utazás az egyik lételemem lett, ellátogattam Rómába, Oslóba, Londonba, Párizsba, Ibizára, Amszterdamba, Pólába és Mallorcára. Sok írásom fűződik élmenyekhez, születik élmények nyomán.

Napjainkban Nagy-Britanniában élek, és mára már igencsak kiszélesedtek az irományaim sugallatai, amik nagyrészt a magány, a szerelem, a csalódottság, a vallás, a lét és a hit témák köré rajzolódnak.

Már tizenéves koromban is az irodalom és azon belül a költészet volt az egyetlen búvóhelyem, ahová gyakran kényszerültem menekülni az életnek nevezett ‒ esetemben olykor „kegyetlen szörny” ‒ elől. Ilyenkor gyakran kopogtattam be egy-egy „lelkitársam” ‒ Pilinszky János, William Shakespeare vagy éppen Osho ‒ sajátos világába. Az ő szavaik, ha nem is mindig megnyugvással, de együttérzéssel és rokonszenvvel töltöttek el.

Verseimet, prózai alkotásaimat már egész fiatalon papírra vetettem. 2015 májusában napvilágot láthatott életem első kötete, a Bűnös könyv. Szó a szóban, mondhatnánk az egyedi stílusú könyv tartalmának jelentősebb részére. A néhol igencsak mély tudatállapotokat tükröző írások kimeríthetetlen tárhelyében megtalálja magát a Szerelmes, a Magányos olvasó, de semmiképp sem marad zamatos falatok nélkül az Istenfélő, sem a Hitszkeptikus. Ugyanakkor fellelhető a jelenlegi világunk, társadalmunk elleni lázadás is. Alkotásaim szabadon szerkesztett művek, melyek nem állnak semmiféle kényszeres kapcsolatban a versírás szabályaival.

Melankóliába és árnyékba öltözött vándormadárként szállok a világban, kinek határtalan magasságba röpítő szárnyai a toll és a papír,valamint olykor egyedüli barátai is, akik végigkísértek a szerelem, a magány és a hit rögös útjain.